Az állatok nyelvén tudó juhász 2023.11.
Body
A Lázár Ervin Program keretén belül a második, harmadik és negyedik évfolyamos tanulóink Az állatok nyelvén tudó juhász című bábelőadást tekinthették meg. Mindenkinek nagyon tetszett a művészek produkciója.
Kecskeméten, Katona József Színház 2023.11.
Body
Kecskeméten, a Katona József Színházban jártunk A kis herceg című előadást néztük meg.
ÖVEGES 2023.11.
Body
2023.10.18-án a 8. osztályosokkal a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium ÖVEGES Laborjában jártunk. Ordasiné Erzsike tanárnő és Svébisné Ágota tanárnő voltak a kísérők, akik, mint foglalkozásvezetők, bevezették tanulóinkat az elektromosság és a mikroszkópok világába. A szabályokat betartva, felelősségteljesen használták diákjaink a laboratóriumi eszközöket. A tanórákon sajnos nincs lehetőség önállóan vizsgálódni a szabad szemmel nem látható dolgok világában, eszközök hiányában egyes kísérleteket elvégezni, ezért nagy segítség a tananyag könnyebb megértéséhez, a könnyebb tanuláshoz.
Pályaorientációs nap - 2023.10.
Body
Pályaorientációs napon jártunk a Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnáziumban és Szakközépiskolában.
Ünnepi műsor október 23. - 2023. 10.
Body
Iskolánk 6.osztályos tanulói ünnepi műsorral készültek október 23. nemzeti ünnepünk alkalmából. Az események felidézését filmes bejátszások és közös éneklés is színesítette. A megemlékezés érzékenyítően hatott a diáktársakra és az intézmény dolgozóira egyaránt. A felkészítést Székely Zoltán osztályfőnök szervezte, segítői Mákszemné Somogyi Hajnal és Nagy Mária tanárnők segítették.
Bál 2023.
Body
2023. október 14-én került megrendezésre bálunk a Gagarin Rendezvény - és Lakodalmas házban.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a bál megszervezéséhez, valamint sikerességéhez.
Iskolánk 4. osztályos diákjai a Palermo cukrászdában
Body
Iskolánk 4. osztályos diákjaival a mai napon a Palermo cukrászdába látogattunk. Miután bekukkantottunk a kulisszák mögé, hazai terepen mi is cukrászkodtunk.
Köszönjük szépen a lehetőséget!
Pályaorientációs nap - 8.b
Body
Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium
Vezetői kísérettel körbejárhatták intézményünk tanulói a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolát, ahol választ kaphattak a felmerülő kérdéseikre is. Mindeközben a tanműhelyekben is kipróbálhattak néhány tevékenységét.
- Turizmus-vendéglátás
- Informatika és távközlés
- Kereskedelem
- Építőipar
- Gazdálkodás és menedzsment
Köszönjük szépen a lehetőséget.