Egészségnapok 2021.

Hagyományainkhoz híven az idén is megrendeztük az egészség napokat, november 17-19-ig. Iskolánk kiemelt figyelmet fordít tanulóink testi és mentális egészségére. Most is - a covid ellenére - sikerült remek előadókat meghívnunk. Garajszki Ákos karate edző mind a két napon reggeli bemelegítő tornát tartott a gyerekek számára. Hemző Beáta rendőrtiszt az iskolában előforduló agresszióról és a kiskorúak különböző jellegű büntethetőségéről beszélt. Nagyon érdekes oktatóanyaggal prezentálta mondandóját. Tóth Ákos testépítő az egészséges táplálkozásról és a mozgás fontosságáról beszélt. Hardiné Kucsik Mónika környezetvédelmi előadást tartott a 2. 4. 5. 6.a és a 6.b osztályos tanulóknak. Ladányi Klára tanárnő a serdülők testi változásáról beszélt, felvilágosító jellegű anyaggal tette érdekessé és interaktívvá előadását. Jurácsik Andrea egészségügyi referens pedig a kicsik fogápolásáról, szájhigiénéről beszélt , ezt nagyon jól szemléltetve a különböző eszközökkel. Sportversenyeket is rendeztünk osztály szinten, ahol a legjobbak helyezését oklevéllel ismertük el. Összességében elmondhatjuk, hogy tartalmas, érdekes és nagyon hasznos információkkal teli 2 nap volt. Köszönjük az előadóknak, hogy eljöttek iskolánkba, a gyerekeknek a részvételt, a kollégáknak a segítséget! A kép eltávolítva.

Képgaléria