Garajszkiné Laczkó Adrienn Anna vagyok, 1994-ben végeztem a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskolán, mint alsó tagozatos tanító.

2005 óta dolgozom a Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Az első évben napközis tanító voltam, 2006 óta vagyok osztályfőnök. Jelenleg a 4. osztályosok osztályfőnöke vagyok, valamint az alsó tagozatos munkaközösség vezetője.

Mindennapi munkám segítése céljából sokféle továbbképzést elvégeztem, többek között a kooperatív tanulási lehetőségek, konfliktuskezelési technikák, differenciálás az oktatásban, KAP.

A leendő első osztályomban célom, hogy minél zökkenőmentesebben oldjuk meg az iskolába lépést, megőrizzem a gyermekek tanulás iránti vágyát, fejlesszem az értelmüket. A tanítási órákat igyekszem színessé varázsolni tevékenykedtetéssel, játékos, élményszerű feladatokkal, differenciálással.

Nagy hangsúlyt fektetek az érzelmi intelligencia fejlesztésére is a mindennapi tanulás során. Törekszem elfogadó, együttműködő, összetartó osztály formálására, ahol a gyerekek biztonságban érezhetik magukat egy szeretetteljes közösségben.

A szülőkkel is törekszem a jó kapcsolat ápolására, hiszen a velük való közös munka segíti gyermekeik haladását.

Szeretettel és bizalommal várom a következő tanévet!

Garajszkiné Laczkó Adrienn