Diákgyűlés

Ebben a tanévben is március 1-jén tartottuk meg iskolánkban a már hagyományosnak mondható Diákgyűlést.

Előzetes feladatként az osztályoknak össze kellett írniuk kérdéseiket az iskola vezetősége felé. Nagyon sok jó kérdést fogalmaztak meg diáktársaink, melyekre az igazgató néni igyekezett kielégítően és persze a gyerekek számára is érthetően válaszolni.

Az 1. és 2. osztályos társainkat az osztály küldöttei képviselték és adták tovább az információkat, a felsőbb évfolyamosok pedig teljes osztálylétszámmal voltak jelen.

Akinek közben még jutott eszébe kérdés, az a fórum végén személyesen is feltehette azt. Szerintünk mindenki kielégítő válasszal térhetett haza.        

                                                                                                                  a Diákönkormányzat vezetősége